Johatsu: japánok, akik eltűnnek a saját életükből

Néha egyetlen szó is elég ahhoz, hogy hosszabb időre megállítsa az embert a mindennapi rohanásban. Velünk nemrég pontosan ez történt. Egy cikk kapcsán találkoztunk a japán johatsu jelenséggel, amelyről Magyarországon még viszonylag keveset hallani. Elsőre távoli kulturális érdekességnek tűnt, egy olyan történetnek, amely ugyan érdekes, de valójában kevés köze van hozzánk. Ahogy azonban egyre mélyebbre ástuk magunkat a témában,  világossá vált, hogy a johatsu sokkal többet mond az emberről, mint Japánról.

A Femina oldalán megjelent, Bakk Lucia által jegyzett írás jó kiindulópontot adott ehhez a gondolkodáshoz. Leginkább is azért, mert új kérdéseket vetett fel. Olyanokat, amelyekkel talán mindannyian találkoztunk már valamilyen formában.

Mi az a johatsu?

A japán johatsu (蒸発) szó jelentése nagyjából „elpárolgás” vagy „elgőzölgés”. Japánban azokat az embereket nevezik így, akik tudatos döntéssel eltűnnek korábbi életükből. Nem baleset történik velük, nem bűncselekmény áldozatai lesznek, és nem az életük végét választják. Egyszerűen hátat fordítanak annak a valóságnak, amelyben addig éltek.

Elköltöznek, megszakítják kapcsolataikat, maguk mögött hagyják munkahelyüket, és sok esetben teljesen új életet kezdenek valahol az ország egy másik részén. Nyugati szemmel ez szinte felfoghatatlannak tűnik. Hogyan lehet csak úgy eltűnni? Mi vihet rá valakit arra, hogy maga mögött hagyja mindazt, amit korábban felépített?

A válaszok sokfélék. A háttérben gyakran munkahelyi kudarc, eladósodás, családi konfliktus, válás, társadalmi megszégyenülés vagy olyan mértékű érzelmi és mentális terhelés áll, amelyből az érintett már nem lát más kiutat.

A johatsu nem öngyilkosság és nem feltétlenül mentális betegség. Sokkal inkább egy szélsőséges újrakezdési kísérlet, amelynek hátterében emberi történetek, meg nem oldott konfliktusok és gyakran hosszú ideje hordozott lelki terhek húzódnak meg.

Hogyan alakult ki a johatsu jelenség Japánban?

A johatsu fogalma már az 1960-as években ismert volt Japánban, amikor elsősorban olyan embereket jelölt, akik boldogtalan házasságból vagy kilátástalan családi helyzetből próbáltak menekülni. A jelenség azonban igazán az 1990-es évek gazdasági válsága után vált láthatóvá.

A japán gazdasági buborék kipukkanása után sokan veszítették el munkájukat, vállalkozásukat vagy társadalmi státuszukat. Egy olyan kultúrában, ahol a közösség megítélése, a szakmai siker és a társadalmi szerep hagyományosan kiemelt jelentőségű, a kudarc nem csupán anyagi veszteséget jelentett, hanem identitásválságot is.

A japán társadalom sajátosságai közé tartozik a megfelelési kényszer, a szégyenérzet erős szerepe és az a szemlélet, amely szerint az egyén viselkedése a család és a közösség megítélésére is hatással van. Amikor valaki úgy érzi, hogy már nem tud megfelelni ezeknek az elvárásoknak, egyes esetekben az eltűnés tűnhet az egyetlen megoldásnak.

Voltak, akik segítséget kértek, vagy akik újrakezdték. De voltak, akik egyszerűen eltűntek.

Miért döbbentette meg a világot a johatsu?

A johatsu története azért vált világszerte ismertté, mert nem csupán egyéni sorsokról van szó. A jelenség körül az évek során egy sajátos iparág is kialakult.

Japánban működnek olyan úgynevezett „éjszakai költöztető” cégek, amelyek kifejezetten azoknak segítenek, akik nyomtalanul szeretnének új életet kezdeni. Ezek a vállalkozások diszkréten megszervezik a költözést, segítenek új lakóhelyet találni, és lehetővé teszik, hogy az érintett minél kevesebb nyomot hagyjon maga után.

A történet azonban nemcsak az eltűnőkről szól, de azokról is, akik hátramaradnak.

Szülőkről, házastársakról, gyermekekről és barátokról, akik sokszor évekig nem tudják, mi történt szerettükkel. A pszichológia ezt a helyzetet gyakran „bizonytalan veszteségnek” nevezi. Nincs valódi lezárás, nincs gyász, de nincs megnyugvás sem.

Talán nem az a legmegdöbbentőbb, hogy egyes emberek fizikailag eltűnnek a saját életükből, hanem az, hogy hányan vannak közöttünk, akik látszólag jelen vannak, mégis régóta elveszítették a kapcsolatot önmagukkal.

Miért foglalkozott most a PMMHealth a johatsu jelenségével?

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy japán társadalmi jelenségnek mi köze lehet egy egészségügyi és életminőségi szemléletet képviselő oldalhoz.

A válasz egyszerű.

A PMMHealth világában sokszor érintjük a regenerációt, az egészségmegőrzést, a hosszú távú életminőséget és azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a mindennapi jóllétünket. Az elmúlt évek kutatásai egyre világosabban mutatják, hogy a testi és lelki egészség nem választható el egymástól.

Partnerhálózatunkban ezért nemcsak orvosokkal és egészségügyi szakemberekkel találkozhatnak az érdeklődők és az Olvasóink, hanem pszichológus szakmai partnereinkkel is, akik a mentális terhelés, a kiégés, a szorongás vagy az életvezetési nehézségek kezelésében segítenek.

A regeneráció ugyanis nem mindig a testtel kezdődik. Kezdődhet egy őszinte beszélgetéssel, vagy máskor tudatos pihenéssel, alvásrendezéssel vagy életmódváltással.

Bizonyos esetekben pedig olyan, orvosi háttérrel végzett regenerációs programok is szerepet kaphatnak, amelyek támogatják a szervezet helyreállítását, a mikrotápanyag-egyensúly rendezését vagy a fokozott terhelés utáni felépülést. A cél azonban minden esetben ugyanaz: visszatalálni ahhoz az állapothoz, amelyben az ember újra jelen tud lenni a saját életében.

Valóban csak Japánról szól ez a történet?

A klasszikus johatsu talán valóban japán jelenség. Az a belső folyamat azonban, amely idáig vezethet, már nagyon is ismerős lehet Európában és Magyarországon is.

Minél többet olvastunk a johatsuról, annál inkább azt éreztük, hogy a történet valódi kérdése számunkra nem az, miért tűnnek el emberek Japánban. A japán kultúra sajátos világában a becsület, a társadalmi szerepek, a közösség elvárásai és a kudarc miatti szégyen különösen erős jelentőséggel bírnak, ezért a johatsu részben ezekből a kulturális gyökerekből táplálkozik. Mégis, az emberi oldalát nézve a jelenség sokkal ismerősebb, mint elsőre gondolnánk. Hiszen bár kevesen tűnnek el fizikailag, sokan ismerik azt az érzést, amikor egy élethelyzet súlya alatt már nem a továbblépés, hanem a menekülés gondolata válik vonzóvá.

Vajon észrevesszük időben amikor mi magunk kezdünk eltávolodni a saját életünktől?

Mi legtöbben nem költözünk el egy ismeretlen városba. Nem változtatunk nevet, és nem hagyunk magunk után nyomtalanul mindent. Az eltűnés sokszor sokkal csendesebben történik. Egyre kevesebb örömmel, és több fáradtsággal. Úgy, hogy kívülről minden rendben lévőnek látszik, belül azonban már régóta tudjuk, hogy valami nincs a helyén.

A külső elvárások, a kudarcélmények, a szerepkonfliktusok vagy a folyamatos teljesítménykényszer lassan fontosabbá válnak, mint maga az ember. A johatsu története talán számunkra nem elsősorban a menekülésről szól, hanem a figyelmeztetésről, és leinkább arról, hogy senkinek sem kell egyedül hordoznia a terheit.

Ha úgy érzed, hogy a stressz, a kimerültség, a kiégés vagy az élethelyzeted súlya már túl nagy, érdemes segítséget kérni. Egy pszichológustól, mentálhigiénés szakembertől, orvostól vagy olyan támogató közegtől amely képes új nézőpontot adni, mielőtt végleg szem elől tévesztenéd azt, aki valójában vagy.

Bátor vagy ha segítséget kérsz, és megtalálod az utat vissza önmagához.

Források

• Bakk Lucia: Johatsu – A japánok, akik eltűnnek a saját életükből, Femina.hu

• Wikipédia

• Lena Mauger – Stéphane Remael: The Vanished: The Evaporated People of Japan (Les Arènes, 2014)

• The Japanese: A History in Twenty Lives – Christopher Harding

• TIME Magazine: Japan's Missing People: On the Trail of the Johatsu

Szerző: PMMHealth tartalomfejlesztő csapata

Szakmai közreműködő: Dr. Takács Mónika szakgyógyszerész

A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül orvosi tanácsadásnak. Egészségügyi döntés előtt minden esetben konzultálj kezelőorvosoddal. Részletes jogi nyilatkozatunk itt érhető el.